Az öregedés első fázisa: összefoglalás és számvetés

Az életünk során mindannyian átéljük az öregedés folyamatát, amelynek első fázisa az idő múlásával elkerülhetetlenül beköszönt. Ebben az időszakban fontos áttekinteni, hogy mi volt az életünkben, mit sikerült elérnünk, és mennyire értük el a kitűzött céljainkat.

Az öregedés első fázisa egyfajta számvetést jelent. Megvizsgáljuk, hogy milyen eredményeket értünk el az életünkben, milyen sikereket éltünk át, és milyen kudarcokkal kellett szembenéznünk. Fontos felmérni, hogy elértük-e a kitűzött célokat, és ha nem, akkor miért nem.

Az öregedés során az ember lelki fejlődése is folytatódik. Az időskorban sokkal jobban megértjük az élet értelmét és az emberi kapcsolatok fontosságát. Elkezdjük értékelni az apró örömöket, és kevésbé aggódunk a kisebb problémák miatt.

Az öregedés nem csak a múltra való visszatekintést jelenti, hanem az új létben való újratervezést is. Az idősebb korban rengeteg lehetőségünk van arra, hogy újra felfedezzük önmagunkat. Az önismeretünk mélyül, és rájövünk, hogy milyen értékek és tevékenységek tesznek boldoggá bennünket.

Amikor az öregedés folyamatában vagyunk, érdemes visszanézni az előző életeinkre is. Milyen tetteket hajtottunk végre, milyen tapasztalatokat szerzett a lelkünk az előző inkarnációkban? Ezek a tapasztalatok segíthetnek nekünk a jelenben és a jövőben is.

Emlékszem, amikor még a hipnózist tanultam, a gyakorlati napra különböző korosztályokból érkeztek alanyok, többek között jött egy 70 év körüli hölgy is. Még átfutott rajtam, hogy vajon szeretne ez a hölgy már ebben a korban? De végül is, ki vagyok én, hogy bárkit elítéljek?

Amikor kiosztották az embereket, a sors úgy akarta, hogy egy kolléganőmmel együtt az idős hölggyel kellett dolgozzunk. Magamban kuncogtam egyet. Elvégeztük az anamnézist és kiderült, nagyon nyitott a spiritualitás, az önfejlesztés és önismeret felé, és minden percét, most azzal tölti, hogy minél jobban megismerje magát, amíg még van ideje. Annak ellenére, hogy nagyon vallásos, sokat jár templomba, tudja, hogy sokminden nem úgy van, ahogy az egyházak akarják tudatni velünk, de valahogy ott nagyon jól érzi magát. És sokat említette Pio atyát, akinek az életét sokat tanulmányozta és mindig is közel érezte magához. Mindenképp egy előző életes utazást akart, azt mondta, nincs ideje meditációkra, csak vesztegeti az idejét vele, mert neki válaszokra van szüksége.

Hát amint kiderült, meg is kapta a válaszait, mert olyan életeket látott, ahol sokminden helyre került. Mindig is szerette a nagy és elegáns ókori báli ruhákat, épületeket és hasonlókat. Megértette, honnan ez a vonzalom, mert egy amint kiderült, az 1600as években királykisasszonyi életet élt, amikor minden nagyon szép és könnyű volt, csodásan érezte magát és úgy érezte, minden lehetséges, amit el akar érni, csak akarni kell. A másik élet, amit látott már nem volt ennyire könnyű, szép és habos babos, ugyanis egy nagyon szegény nő volt, aki Istenhez fordult segítséget kérni, hozzá menekült. Sokat járt templomba, és Pio atya szava számára szentírásként hatottak. Mindig is szeretett volna találkozni vele személyesen, meg akarta érinteni, mert tudta, hogy aki akár csak a stolláját eléri, megváltozik az élete. Sose engedték közel hozzá, túl sok rászoruló és nyomorék ember volt, akinek Kellett a segítsége, de tudta, ha bele is hal, de meg kell érintse.

Ezért aztán amikor egy újabb nyílt napot tartottak, ahova bárki jöhetett hozzá segítséget kérni, imádságért és áldásért esdekelni, neki is oda kell jutnia, ha törik, aha szakad. Sokat állt sorba, nagyon hosszú volt a sor, tolongtak az emberek, de kitartott. Más a templomban volt, egyre nőtt a bizalma, hogy most sikerülni fog, egyre közelebb jutott hozzá, mindjárt ott van… amikor egyszer csak fellökték. Nagy tolongás támadt, mindenki mintha megőrült volna, nem tudja mi történt. Elsodródott, el kezdett szédülni, rosszul lett, elájult és agyon taposták. Meghalt. Úgy ment el, hogy nem jutott el Pio atyáig, és nem tudta megérinteni. Borzasztóan haragudott rá az elején, de aztán mégis szeretettel gondolt rá, mert végül ő volt az, aki eltemette. Emiatt, megbékélve hagyta el ezt a világot, mert, ha életében nem is, de legalább holtában ott lehetett mellette, és csak őt látta, csak rá figyelt, senki másra, és ez elég volt neki.

Azzal a gondolattal tért vissza, hogy ebből az egészből azt tanulta, hogy semmit sem érdemes kudarcnak venni, mert még ha nem is vagyunk tudatában a dolgoknak, lehet sokkal nagyobb nyereségünk van belőle, mint mi azt gondoljuk, még akkor is, ha úgy érezzük, kudarcot vallottunk.

Tatár Annamária Hipnoterapeuta & Numerológus

qunatumhipno@gmail.com