Te milyen példaképe vagy a gyerekednek?

Hipnoterapeutaként sokszor botlok olyan kérdésekbe, mint például: ez nem veszélyes? De nem maradhatok ott? És mi van, ha nem ébredek meg? És akkor aludni fogok? És emlékszem majd a dolgokra vagy kiesik minden? És akkor fogok beszélni is? Stb. Ezért, előbb mondok pár szót a módszerről.

A hipnoterápia egy pszichológiai módszer, amelyet széles körben alkalmaznak különböző fizikai, lelki és mentális problémák kezelésére. E terápiás forma lényege a hipnózis állapotának kihasználása, amely során a páciens mélyen relaxált, mégis fókuszált állapotba kerül. Képes mindent hallani, érzékelni a környezetéből, ugyanakkor egy módosult tudatállapotba kerül, amiben a hallása, szaglása és akár a (belső) látása is sokkal erősebb lesz. Ebben az állapotban az elme sokkal fogékonyabb a pozitív szuggesztiókra, amelyek segíthetnek a különböző egészségügyi és mentális problémák megoldásában, valamint a hibás vagy negatív hitrendszerek lecserélésében. Ez része a tudatalatti újra programozásának.

A hipnoterápia története több évszázadra nyúlik vissza. Már az ókori egyiptomiak és görögök is alkalmaztak hasonló technikákat. A modern hipnoterápia alapjait azonban a 18. század végén Franz Anton Mesmer fektette le, aki az „állati magnetizmus” elméletét dolgozta ki. Később James Braid, egy skót orvos, a hipnózist tudományosan is megalapozta, és a technikát tovább finomította.

A hipnoterápia napjainkban egyre népszerűbbé válik, köszönhetően annak, hogy számos kutatás bizonyította hatékonyságát különböző problémák kezelésében. Az elterjedésével párhuzamosan azonban számos tévhit is kialakult a hipnoterápiával kapcsolatban. Sokan például azt gondolják, hogy a hipnózis során a páciens teljesen elveszti az önkontrollját, vagy hogy hipnotizálni csak különösen befolyásolható embereket lehet. Ezek a tévhitek azonban nem állnak helyt. A hipnoterápia során a páciens végig tudatában van a történéseknek, és bármikor megszakíthatja a folyamatot, ha úgy érzi.

Fontos megérteni, hogy a hipnoterápia nem csodaszer, de megfelelő alkalmazás esetén hatékony segítséget nyújthat különféle problémák kezelésében. Legyen szó stresszkezelésről, szorongásról, fájdalomcsillapításról, depresszióról, allergiákról, alvás problémákról, memória, illetve tanulás problémákról vagy akár függőségek leküzdéséről, és még sorolhatnám, a hipnoterápia számos területen bizonyította már eredményességét. Éppen ezért érdemes nyitottan állni ehhez a terápiás módszerhez, és megfontolni annak alkalmazását a hagyományos orvosi kezelések kiegészítéseként vagy akár önálló kezelésként is alkalmazható.

Az orvosi hipnoterápia gyakran kiegészítő kezelési módszerként szolgál különféle fizikai betegségek esetén. Például, a krónikus fájdalom kezelésében a hipnózis segíthet a fájdalomérzet csökkentésében és a beteg életminőségének javításában. Ezen túlmenően, különböző bőrbetegségek, például ekcéma vagy pszoriázis esetén is alkalmazható, mivel a stressz csökkentésével és a test öngyógyító folyamatainak támogatásával hozzájárulhat a tünetek enyhítéséhez.

Az idegrendszeri kihívások, mint például a szorongás és a depresszió kezelése során a hipnoterápia különösen hatékonynak bizonyulhat. A hipnoterápiás ülések során a páciensek megtanulhatják, hogyan irányítsák a gondolataikat és érzelmeiket, ami segíthet a szorongás csökkentésében és a hangulat javításában. A poszttraumás stressz zavar (PTSD) esetében is alkalmazható, mivel a hipnózis segítségével a páciensek képesek lehetnek a traumatikus élmények feldolgozására és a negatív emlékek kezelésére.

A mentális zavarok kezelésén túl a hipnoterápia a személyiségfejlesztésben is jelentős szerepet játszhat. Például, a stresszkezelésben, az önbizalom növelésében és a teljesítménynövelésben is alkalmazható. Sok sportoló és előadó használja a hipnózist, hogy fokozza a koncentrációját és teljesítményét. Az életmódbeli változások, mint például a dohányzásról való leszokás vagy a testsúlycsökkentés is sikeresen támogatható hipnoterápiával, amely segít az új szokások kialakításában és a motiváció fenntartásában. Ide tartoznak az evési zavarok is mint az anorexia vagy bulimia, zugevés vagy akár az OCD megbetegedések is.

Most már mondhatom azt, hogy szerencsére egyre többen fordulnak vissza a gyökerekhez, egyre többen közelítik megy a gyógyítást is mint holisztikus rendszer és esélyt adnak a gyógyszermentes lehetőségeknek is. Tudjuk, mindig vannak kihívások az életben, kisebb nagyon gondok és naponta hozunk meg döntéseket. Ehhez pedig fontos tudni igazából kik vagyunk mi, merre tartunk és milyen megoldandó feladataink vannak még. Ha egyáltalán erre rájöttünk. Ha nem, akkor keressük azt a valamit, ami visz előre.

Amikor pedig fontos fordulatokhoz érünk, mindig megállunk és átgondoljuk a következő lépésünket, döntésünket, hiszen nagy változás áll majd be az életünkben. Ilyenek lehetnek a pályaválasztás, új munkahely vagy munkahely váltás, netalán új munkaterület is, családi elköteleződés, gyerekvállalás, válás vagy megalkuvás, önmunka vagy sodródás, költözés és még sorolhatnám.

Ezekből pedig egy szeletet vennék ki és emelném ki, hiszen amikor eljön a szülővé válás időszaka, az én olvasatomban a legnagyobb változás áll be egy ember életébe, mert azt már soha nem lehet tudatosan megváltoztatni. Onnantól kezdve, az élete végéig az ember szülő marad. És bizony ez nagy felelősséggel jár, sok kihívással, nehéz napokkal, de kompenzálja az egyedi szülői érzés, a tiszta, feltétel nélküli szeretet, amit a gyereke iránt érez az ember, a sok öröm, móka és kacagás, ami színesebbé teszi a mindennapokat.

Ebben az időszakban is, különböző korszakok, időszakok vannak, a gyerek korától függően, hiszen minden lassan, lépésről lépésre történik. Amikor viszont betegség áll a gyerek életébe, akár akut akár krónikus, az már megint mindent megváltoztat. A szülő addig is, de igazán csak akkor néz szembe a leginkább azokkal a dolgokkal, mintákkal, amiket el akart kerülni gyerek korában, hogy ne olyan szülő legyen, mint amilyet ő maga kapott. Mert biztos vannak dolgok, amiket gyerek korban megfogadott: én ezt biztos nem fogom csinálni a gyerekemmel. És lám, eljön az idő, amikor a minták erősebbek és ösztönösen cselekszünk, hiszen otthonról ezt láttuk. Természetesen, mindig a legjobbat akarjuk a gyerekünknek, az általunk ismert legjobbat, de mi van akkor, ha nem csak annyi létezik a világból, amiről tudunk vagy amit mi képesek vagyunk elfogadni, hanem annál is több, ami talán még jobb eredményt tudna adni gyerekünk gyógyulási folyamatában, mint mi azt gondolnánk….

Szülőként, úgy gondolom érdemes minden módszert bevetni a gyerek gyógyulás érdekében, még akkor is, ha van, ami nem fér bele a saját hitrendszerünkbe, vagy van, amivel nem rezonálunk. De ha a gyereknek jót tehet és sok utólagos szenvedéstől tudnám megkímélni, akkor kötelességem mindent megtenni annak érdekében, hogy a legjobb úton módon segítsek neki.

Érdemes sokat beszélni a gyerekkel, mesélni akár a saját gyerekkorunkból, példákat hozni fel akár nehéznek tűnő helyzeteket és azoknak megoldásait. Mutassunk egy kicsit többet magunkból a gyereknek, így bizalmat keltünk benne és ő is kezd majd lassan megnyílni. Ha mindig csak szigorúsággal, fegyelemmel és fenyítéssel próbálunk hatni a gyerekre, nem biztos sokra vagy többre jutunk. Talán a saját emlékeink visszaidézése sok olyan dolog ébred fel bennünk, amiről réges rég azt gondoltuk, vége, elfelejtettük vagy túl vagyunk rajta. Vagy épp ellenkezőleg, ráébredhetünk, hogy szinte semmit sem fejlődtünk és talán ideje lenne megkönnyítenünk a saját gyerekünk életét azzal, hogy a saját konfliktusainkat el kezdjük feltárni és megoldani. Itt megint példát tudunk mutatni és energetikailag könnyítünk mindenki életén.

Itt erősen bennem van egy eset, ami eléggé friss, de sokat lehet belőle tanulni.

Adott egy tini lány, aki minimum három éve pszichoterápiára jár, mert feldolgozatlan emlékei vannak, sokat melankolikus, ráadásul súlyproblémái is vannak és borzasztó alacsony önbizalma. Az üléseknek hála, többször vannak jobb napjai, mint rosszak és úgy tűnik, lassan kijön a helyzetből. De ugye az idő telik, a hormonok elkezdenek tombolni, a fiúk is képbe jönnek, még inkább jól akar mutatni, elkezd drasztikusan fogyókúrázni. Sikerült is neki bő tizennyolc kilótól megszabadulnia három hónap alatt. Sokakat lenyűgözött a csodás átváltozásával. Kicsit nőtt az önbizalma is, de aztán újból beütött a krach: egyre depressziósabb lett, nőtt a megfelelési kényszer és annyira magasra ugrott a szorongása, hogy már aludni sem bírt. Anyukája segíteni akart neki, így íratott ki nyugtatókat neki és altatókat. Rövid ideig használt, aztán újból nem tudott aludni. Az állapota folyamatosan romlott, ami szerencsére az iskolai bizonyítványán nem látszott meg, mert a megfelelési kényszer óriási volt, de amikor csak tehette hevert tétlenül és kedvetlenül. Próbált tudatosan sok programot beosztani magának, hogy minél kevesebb ideje maradjon az egyedüllétre, de tudta, ez csak ideiglenes megoldás.

Állapota annyira romlott, hogy pszichiáterhez jutottak. Az eredeti diagnózis megváltozott alvási zavarokról anorexiára. Valamilyen szinten várható volt, de mégis meglepetésként érte a családot. Egy marék gyógyszert írtak ki neki. Sok mindenen kell változtatnia, és főleg óriási szüksége lesz a család támogatására, hogy ebből ki tudjon jönni. És most itt jön az érdekes része: a család tisztában van azzal, hogy a szerek függőséget okoznak, az energiája nem lett jobb, sőt, a kedélyjavítók alig használnak. Mindez pedig csak tapasz egy olyan fertőzött sebre, amire nem felétlenül ez a megoldás. Vagy mellette, lehetne más is, hogy minél hamarabb le tudjon jönni a szerekről, hiszen 4 év múlva pályaválasztás előtt áll. Ha addig még szedni fogja őket, mennyire lesz tiszta feje, hogy helyesen, felelősségteljesen tudjon döntést hozni? És ha nem fog tudni mi lesz? A sok mellékhatásra más gyógyszert írnak ki, amik még több mellékhatást adnak. És ennek mikor lesz vége?

Itt van az a pillanat, amikor a szülő el kellene gondolkodjon: biztos jó úton járunk? Biztos nincs más lehetőség? Ha van, én meg tudok birkózni vele, szülőként? Belefér az én elveimbe, hitrendszereimbe? Ha nem, képes leszek félre tenni előítéleteimet a gyerekem egészsége érdekében? Pár év múlva tényleg el fogom tudni mondani magamról: én igazán megtettem mindent, ami lehetséges a gyerekem javulása érdekében? Ha ő kér arra, hogy próbáljunk meg más módszert is, gyógyszermentes módszert, képes leszek átgondolni, ahelyett, hogy rögtön nemet mondjak neki? Csak azért, mert én nem értek egyet azzal amit ő szeretne? És ha adnék egy esély neki, mit veszíthetek? Nem arra valók a szülők, hogy a végsőkig elmenjenek, annak érdekében, hogy segítsen gyerekének? És ha még tudnék azzal is segíteni neki azzal, hogy akár az én gondjaimat is kezdem megoldani, letenni a saját terheimet, megtenném?

Kedves szülők, sok nehéz pillanat van életünkben, de értsük meg: az a gyerek nem csak azért jött, hogy felneveljük, öltöztessük, etessük, iskolázzuk, tanítsuk és majd útjára engedjük, hanem azért is, hogy mi magunk is tanuljunk tőle, általa. Vegyük észre, amikor a gyerek mond valamit, hallgassuk meg, és ha nem is fogadjuk el (még) amit mond, legalább gondolkodjunk el rajta, mielőtt mindenre nemet mondunk, csak azért, mert ’’én vagyok a felnőtt és te a gyerek’’. Lehet egyenrangú is egy bizonyos pontig, ami nem biztos, hogy egy negatív szempont.

A legtöbb szülő azt szeretné, ha a gyereke tisztelné és megbecsülné, csak azért, amit érte tett. De ez egy alapvető kötelesség szülőként, amiért nem kell(ene) semmit se várnia cserébe a gyerekétől. De ha a szülő nem tiszteli és becsüli a gyerekét, miért várja ezt el tőle? Mert igenis lehet tisztelni a gyerekünket és ezzel sokkal többet érünk el, mint erőszakos neveléssel vagy kemény szigorral. Amikor belép a tini korba, keresi önmagát, példaképet keres magának, mert a kiskori példaképe, akik a szülei voltak, valahogy nem olyanok, mint amilyenre emlékezett. De miért kellene más példaképet keresnie? Miért ne fejlődjünk, növekedjünk a gyerekünkkel egyszerre? Sajnos sokan bele ragadnak abba a korba, amikor a gyerek még mindenben a szülőtől függött. De már kezd kinőni a fészekből. Nyitogatja a szárnyait. Akkor hadd engedd meg neki, néha hozzon saját döntéseket. Te pedig biztosítsd arról, hogy ha ’’el esik’’, ott vagy, kisegíted a bajból és tudni fogja, mindig számíthat rád.

Én ilyen példakép szeretnék lenni a gyerekeimnek. Szülőként te milyen példakép vagy?

Tatár Annamária

Hipnoterapeuta & Numerológus