Eljött a kuckózás ideje. Vagy a begubózásé?
Október a tizedik hónap és a mérleg hava. Ugyanakkor, elkezd lehűlni a levegő, egyre hűvösebbek és rövidebbek az éjszakák. Hajlamosak vagyunk most már kicsit befelé fordulni, a családdal több időt tölteni és a benti tevékenységeket előnybe helyezni, a hosszú, meleg nyár után, amikor inkább kifelé mozdultunk. De mi van akkor, ha túlzásba visszük a befelé fordulást? Mi van akkor, ha ránk tör a búskomorság? Kortól, nemtől, évszaktól vagy foglalkozástól függ ez?
Köztudott, hogy az életutunkon sosem vagyunk egyedül. Mindig vannak emberek, családtagok, barátok körülöttünk, de vannak Égi segítők is, angyalok és Arkangyalok, akik valamilyen formában üzennek nekünk. Van, amikor érezzük a jelenlétüket és van, hogy nehezen tudunk hozzájuk kapcsolódni, vagy nehezen értjük meg az üzeneteiket, még akkor is, ha az életünket Isten szolgálatába helyeztük. Számomra mindig is egyfajta misztikum volt, hogy milyen is lehet egy olyan ember élete, aki azt az utat választotta, hogy minden nap kapcsolatban áll a Teremtővel, az Angyalokkal és Őt szolgálja. Na nem úgy értem, hogy más nem állhat napi kapcsolatban Vele, hanem úgy, hogy amikor minden Róla szól.
Aztán egyszer kaptam egyfajta betekintést egy ilyen személy életébe. Sok mindent megértettem, de ugyanakkor még több kérdés merült fel bennem. De egy biztos: még akkor sem biztos semmi, amikor Isten szolgálatában állunk. Akkor is meg kell vívni a saját harcainkat, le kell tudni a karmánkat, megtanulni a leckéinket. Vajon neki sikerülni fog?
Úgy adta az élet, hogy nemrég egy gyakorló papnéval ismerkedtünk meg a férjemmel. Sokat beszélgettünk az elején, sok mindent helyre tettünk, mint információ, aztán kicsit elmélyültünk a dolgokban. Megtudtam, hogy özvegyként élte meg az utóbbi 5 évet, férjével gyermektelen házaspár voltak, de maga a házasság sem volt felhőtlen, annak ellenére, hogy a férje is gyakorló pap volt. Nagy érdeklődést mutatott a spiritualitás felé, sok minden érdekelte ezen belül is, ezért a feleség sok mindennel képben volt, a beszélgetéseink során. De legnagyobb fájlalma az volt, a gyermek hiánya mellett, hogy a férje hirtelen döntéstől vezérelve öngyilkos lett és sosem értette meg, mi vezette őt erre, azonban mindig úgy érezte, hogy valamilyen szinten vezeti életét, ott van a háttérben és mutatja az utat, adva a jeleket számára.
Tudta, hogy Isten ott van az életében, vezeti és óvja, hiszen minden nap hirdette az igét, de valahogy a sok atrocitás, ami őt érte, nem egyezett azzal az Istenképpel, amiről ő beszélt. Visszavonult, bekuckózott úgymond a saját világába és nem nagyon engedett más számára betekintést oda. Ha meg igen, akkor mindig csak azt mondta, mutatta, amit elvártak tőle papnéként, hiszen volt egy bizonyos státusza. De ez túl sokáig tartott és rájött, ez nem mehet sokáig így, ezért eldöntötte, megváltoztatja az életét és új életet kezd, talán sikerül mégis az álmát valóra váltania és lesz egy gyereke is.
Próbáltuk több oldalról is megközelíteni a dolgot, energetikai kezelések, mély hipnózisos meditáció, aura tisztítás stb., amikor egy érdekes dolog történt. A kliensem elmondása szerint, ilyen erős energiát még nem érzett és sosem volt ennyire közel még a Teremtőhöz, mint most. Napokig ebből a jó érzésből és energiából táplálkozott és érezte, hogyha ’’egy mustármagnyi hited van, hegyeket tudsz megmozdítani’’. Ekkor feltettem magamnak a kérdést: az Úr szolgálatában van, hirdeti az igét és folyton templomban van, hogy lehet az, hogy mégsem érezte magát soha annyira közelnek Hozzá, mint most?
A válasz szerintem egyszerű: annyira elmerülünk életünk drámáiba, problémáiba, gondjaiba, mindennapi szenvedéseibe, hogy megfeledkezünk arról, lehet másképp is. Azonosulunk azzal, ami velünk történik, átadjuk másnak az irányítást, legyen az férj, vallás, társadalom, és elfogadjuk, nekem szenvedni kell és kész, miközben teljesen megfeledkezünk azoknak az igéknek a mély és erőteljes üzeneteiről, amiket mindennap hirdetnek a templomban. Eldöntjük, hogy a papság ’’csak” egy szakma, és valakinek ezt is kell csinálni, miközben megfeledkezünk miért is kezdtük el. Feltesszük a maszkjainkat és mutatjuk kifelé azt, amit elvár tőlünk a világ, a társadalom és a család, és nem merünk segítséget kérni senkitől, sőt, igazi hétpecsétes titok az, ami az életünkben történik, mert akkor mit fognak mondani, hogy én ezeket élem meg, amikor mást mondok?
Van az a szép mondás, hogy a pap bort iszik és vizet prédikál. Vagy ne azt kövesd, amit csinál a pap, hanem azt, amit mond. És sorolhatnám. De elfeledünk egy nagyon fontos dolgot: ő csak másképp választott szakmát, hivatást vagy munkát, nevezzük, aminek akarjuk, de ő is CSAK egy ember, akinek megvannak a maga viharai, leckéi, tanulandó feladatai, karmái és amik elől nem bújhat el. Lehet, a munkájából adódóan, másképp is közelíthetné meg a dolgokat, de mindenkinek meg kell élni és tapasztalni mindazt, amit magának megírt, megtervezett mielőtt lejött volna erre a Földre.
Bármilyen munkát végzel, ne feledd el, ha segítséget kérsz a nehéz időkben azt mindig megkapod, hiszen az Úrnak nem az a célja, hogy szenvedj, hanem az, hogy gyorsan tanuld meg a leckét és menj tovább, a saját fejlődésed érdekében, szeretetben, boldogságban, bőségben és örömben, hiszen ezt jöttél megtapasztalni.
Tartsd szem előtt: bizonyos emberek addig vannak az életedben, amíg van mit tanítsanak neked, mások meg azért jönnek, hogy segítsenek átlendülni a nehézségeken. Ha már nincs ott valaki a mindennapjaidban, akkor azt jelenti, hogy elvégezte a dolgát, ezért gondolj rá szeretettel és hálával, mert amíg ott volt, Isten keze és jóságos szeretete áradt rád.
Tatár Annamária Hipnoterapeuta & Numerológus